Felnézek, a dombok derekán a villák közt mintha hűvösebb lenne. A pálmák levelei közt zizeg a szellő, meg-megcsap a menetszél a nyitott ablakon át, víz szagát vélem érezni benne, aztán virágét. A Villa Giulia környéke teljesen üres. Magam vagyok a legrégibb Itáliával, a rómaiak előtti Itáliával, amelyből talán egy ezredrészt, ha magamban hordozok. Talán csak egyetlen apró génszakasz, egy génszakasz egyetlen része, egyetlen apró nyom az arcvonásaimon, az ujjam formáján vagy a bőrszínemen, az orrnyergem íve, a szemöldököm vagy a szájam sarka. Hogy toszkán vagyok valamelyest nagyapám után, azt tudom. De vajon a toszkánok mekkora része etruszk még? Létezik, hogy még léteznek?
Nép nyomtalanul még sohasem tűnt el, akkor sem, ha látszólag igen.
Talán nem itt kellene feltennem ezt a kérdést, hanem Firenze mellett. Mindegy. Úgysincs rá válasz.
A teljes szöveg: